Az eljegyzés után, az esküvő megszervezésének az első lépése kapcsán szembesül minden jegyespár azzal a kérdéssel, hogy anyakönyvvezető vagy szertartásvezető előtt mondják ki a boldogító igent. A következőkben szeretnék segítséget nyújtani, hogy könnyebben el tudjátok dönteni, hogy szertartásvezető vagy anyakönyvvezető illik jobban az esküvői elképzelésetekhez. Azt gondolom, hogy a kettő összehasonlításával tudom a legjobban szemléltetni a hasonlóságokat és a különbségeket.
![Az ifjú pár, ahogy az először megcsókolják egymást, mint férj és feleség.](https://d33wubrfki0l68.cloudfront.net/4feb9c93492d9a7ee2f3c94d03dec030a2750b99/4dd0c/img/blog/blog_1.jpg)
Az anyakönyvvezető által tartott polgári szertartás a Magyar Állam által elismert eskütétel, amely a Magyar Polgári Törvénykönyv előírásainak megfelel. Ez egy hivatalos bizonyos szinten kötött ceremónia, amelyre a választott időpont előtt minimum 30 nappal, maximum 12 hónappal korábban be kell jelenteni a házassági szándékot.
Ugyan akkor a szertarásvezető nem minősül hivatalos személynek, a jogszabályok szerint meg kell győződnie arról, hogy a hivatalos házasságkötés már korábban megtörtént. A szertartásvezető által tartott ceremónia személyes, minden formai megkötéstől mentes.
![Az szertartás apraja-nagyja, ahogy állva várják a menyasszonyt.](https://d33wubrfki0l68.cloudfront.net/35cdc134ffbfcf32c8461b42d9035585daf365bd/ea088/img/blog/blog_1_2.jpg)
A legfontosabb hasonlóság a kettő között az, hogy a laikus, nem beavatott szem számára nincsen különbség a kettő között. A násznép nem fogja tudni, hogy a szertarás hivatalos-e vagy sem, mivel a felépítésük is elég hasonló, a szertartásvezető pedig minden hiteles kelléket hoz magával.
Hogyha mindenképpen a Nagy Napon szeretnétek polgári házasságot kötni úgy, hogy a násznép is jelen legyen a házasságkötő teremben, akkor nektek az anyakönyvvezetőt ajánlom.
Azonban, ha azt szeretnétek, hogy a szertartás személyesebb, meghittebb legyen egy általatok megálmodott helyszínen, akkor azt ajánlom, hogy szertarásvezetőt válasszatok. A szertartásvezető egy napra általában egy esküvőt vállal, a szöveget és a szertartás menetét előre egyezteti a párral, hogy egyedi és személyre szabott legyen.
Remélem tudtam segíteni abban, hogy a hozzátok legjobban illő személyt tudjátok választani az esküvő napjára.